Játékország 2017 júliusában nyitotta meg kapuit, már ekkor nagy sikernek bizonyult, ám még a vártnál is nagyobb gyereksereg látogatja a beltéri játszóteret. Nem csak sikeres, de újdonság is, hiszen a magyarországi várak közül a legelső, ahol ilyen lehetőség nyílik a gyermekek számára.
A vár látogatóinak jelentős része családosan érkezik hozzánk, ez indokolta főként a megépülését.
Ám 2019 március 15-én másfél hónap munkája után megnyílt az új, 4 teremmel bővült Játékország. A munkálatokban nem csak szakemberek, hanem a vár dolgozói is tevékenyen részt vettek.
Ennek eredményeképp a következő termeket nyitottuk meg az eddig is nyitott terem mellett:
- Hercegnőszoba
- Apródképző terem
- Lovagterem
- Istálló kifutóval
Az első terem is megújult, hiszen átrendezték, új csúszda került egy bástyával a favárhoz, így nagyobb teret nyújtva a lovagoknak és hercegnőknek.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |











