A Siklósi Vár 2020-as évi kiemelt programjai

2020. február 12.
Siklósi Vár

A Siklósi Vár 2020-as programjaiA tavalyi évhez hasonlóan idén is rengeteg programmal készülünk.
Családbarát intézmény lévén fontosnak tartjuk, hogy minden korosztály jól érezze magát nálunk, Így a család minden tagja talál a korának, érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot a vár ódon falain belül.

 

Az első kiemelt programunk március 14-15-e.
Ezen a két napon huszárok látogatnak el hozzánk és bemutatják felszereléseiket, fegyvereiket.

 

Áprilisban ismét a Húsvét kapja a főszerepet 10-11-12-én.

 

Május első napjaiban Majálissal várjuk vendégeinket, majd 24-én egy nagyszabású gyermeknap elé nézünk és a legkisebbek kedvenceit hozzuk el a vár kertjébe.

Május 30-31-én Pünkösdölünk, majd május 30-án, este a kedvelt Borvár esemény veszi kezdetét a vár bástyáján.

 

Június 6-án a Siklósi Szalon megnyitóján vehetnek részt, valamint 13-án a Dolce Hegedűegyüttes 25. évfordulójának ünnepi koncertjét hallgathatják meg  a várban.

Június 27-én Múzeumok Éjszakáját ünnepeljük mi is, izgalmas programokkal várjuk majd Önöket.

Június 28-én a minden évben megrendezésre kerülő Horvát napnak adunk helyszínt.

 

Július 10-én és július 24-én Várudvari estéket tartunk. Július 11-én egy nyertes pályázat segítségével első alkalommal megrendezésre kerül az Esszencia fesztivál, valamint augusztus 22-én a  Siklós Piknik.

 

Augusztus 7-8-9-én lesz  a nagy sikernek örvendő VÁRFESZTIVÁL!
https://www.youtube.com/watch?v=4D9DLU4SPoc  
Idén is készülünk hagyományőrzőkkel, csatákkal, este nagy fellépőkkel.

 

December 13-án, év végén, pedig Adventi Sokadalmunkkal készülünk az év egyik legszebb ünnepére.
https://www.youtube.com/watch?v=EYG9qZ5Qcic  

 

Szeretettel várjuk Önöket egész évben a Siklósi Várba!